Egy hatóság lekezelően bánik az állampolgárokkal? Döbbenet
Igazságtalan lenne az állampolgárok lekezelését kizárólag a rendőrség nyakába varrni.
„A BRFK nem árulta el, hogy a jövőben is úgy kommunikálnak-e a Facebookon, mint a meghalt japán nőről szóló posztjuk alatt” – szól a 444 egyik címe pár nappal ezelőttről. Pedig valójában az egyetlen, ami meglepő az egész ügy kommunikációja körül, az a bocsánatkérés. Bár az, hogy a rendőrség egyesével szól vissza a kommentelőknek, felvet kérdéseket az ott dolgozók munkaidejének hatékony felhasználásáról, valójában az a hetyke és lekezelő stílus, ahogyan megnyilvánultak, egyáltalán nem szokatlan.
Néhány idézet a police.hu közleményeiből.
„Kivonta magát a bűnügyi felügyelet alól egy 14 éves veszprémi fiatal, de nem volt szerencséje, elfogták és újra őrizetbe vették.”
„A sofőr ezután ki akart ugrani a kocsiból is, de erre már nem volt ideje, mert addigra kollégánk odaért. Pechjére mindezt rögzítette a szolgálati autóban levő kamera is.”
Cím: Nem jött be a struccpolitika – „A Csongrád-Csanád megyei kábítószertermesztő trió azt hitte, jó álca lesz a madárfarm, de számításuk nem jött be.”
Cím: Elaludt a helyszínen a részeg tolvaj
„A rendelkezésre álló adatok szerint B. Ferenc és R. R. 2021. október 19. és október 20. között két autót is ellopott Budapest XXI. kerületében úgy, hogy az egyiket az utcán beindították, majd azzal elvontatták a másikat. Pechjükre egy oszlopnak ütköztek, így az összetört kocsit a baleset közelében elrejtették, a vontatmányt pedig egy hulladéktelepen próbálták meg eladni színesfémként. A szerencse ezúttal is elkerülte őket: az autót nem vették be tőlük, ezért azt szétbontották és elrejtették. A pech-sorozat ezzel sem ért véget a tolvajok számára; a csepeli rendőrök hamar azonosították és 2021. október 22-én Csepelen elfogták a két fiatalt.”
Cím: Nem volt kiút, saját csapdájába esett az ittas autótolvaj — „Mindenki meglepetésére a kertben találták az asszony autóját, benne egy alvó férfivel, aki feltehetően a sok sikertelen tolatási kísérletben fáradt el. Ugyanis kiderült, hogy a kocsitolvaj olyan részeg volt, hogy a hosszas próbálkozás ellenére sem tudott kijutni az udvarról. A manőverezések során kidöntött egy oszlopot, áthajtott a virágos kerten, majd fel a sziklakertre, ahol több kaspót is összetört, átment egy kertigépen, végül pedig ráhajtott a kukákra, melyeken fennakadt az autó. A járműben és az udvarban is jelentős, több mint 300.000 forint kárt okozott az ügyetlen tolvaj.”
Csak olyan közleményből ötöt dob ki a Google, amelyeknek azt a címet adták, hogy „Nem volt szerencséje” (aki nem hiszi, időrendben 1, 2, 3, 4, 5). Ebből három olyan bűntényről szól, amelyben valamilyen szerencsejáték érintett volt, de az egyik pusztán azon gúnyolódik, hogy egy ittas vezető egymás után kétszer is lebukott.
Ne legyünk álszentek, mondjuk egy pancser betörőn kárörvendeni tényleg vicces lehet, főleg, ha az nevet, akit megpróbáltak megrövidíteni.
Ugyanakkor ez a stílus, ahol nevetséges lúzerekként röhögtetik ki az elfogott embereket, miután nem a 444 ügyeletesének kishírében, hanem a rendőrség hivatalos közleményében szerepel, számomra zavarbaejtő.
Amikor láttam a mostani kommentek körüli felháborodást, az első dolog ami eszembe jutott, hogy amikor a HVG-nél ügyeletben a rendőrségi közleményeket olvastam, akkor időről időre felbukkant már ez a fölényeskedő stílus. Nyilván nem mindig, de azért elszigetelt eseteknek sem mondanám. Az idézett szövegrészek végéről tényleg csak a napszemüveges emoji hiányzik, a klasszikus „eszetlen nagy király vagyok” mémzenéket pedig csak azért lenne bajos betenni alájuk, mert az egyiknek az a refrénje, hogy fuck the police, a másiknak meg az, hogy smoke weed every day.
A Substackemet ingyen, paywall nélkül olvashatod, de ha esetleg tetszik, meghívhatsz pár jó búzasörre.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon tényleg szükség van-e embereket azzal megalázni, hogy ország-világ elé kitesszük a videót arról, ahogy alsónadrágban a földreteperik, muszáj-e közszemlére tenni, hogy mennyire giccses lakásbelsők közt találtak egy rakás húszezrest, főleg, ha mindezt mondjuk marihuána termesztéséért kapja az illető, amit a világ jelentős részén már legalizáltak, esetleg azért, mert pénzért szerencsejátékozott állami engedély nélkül. Arról nem is beszélve, hogy van olyan is, hogy az ártatlanság vélelme.
Persze, az arcuk ki van blőrözve, de minden más mehet közeliben, egyenesen a kereskedelmi tévés híradók krimiblokkjába.
Mert idehaza alapvetően a rendőrség munkájának professzionalitása a nagyon kirívó esetek – mint a mostani durva melléfogás utáni önérzetes kioktatás vagy a diákokra fújt könnygáz – kivételével ritkán tárgya a közbeszédnek. És nyilván a bűnözőket mint olyanokat – olykor egy kalap alá véve az erőszakos gyilkosokat azokkal, akik mondjuk maguknak termesztettek füvet vagy adót csaltak – megvetjük, tehát kit érdekel, hogyan írnak róluk és miként bánnak velük, egy ilyennel mégis ki a fene empatizálna, hulljon a férgese.
De talán nem csak ezért nem voltak annyira meglepők azok a kommentek és – bár őszintén drukkolok a kommunikációs gyakorlatuk felülvizsgálatának –,
igazságtalan lenne az állampolgárok lekezelését kizárólag a rendőrség nyakába varrni.
Hiszen kit ne oktattak volna még ki a kormányablakban, hogy rossz papírt adott le, hogy nem látja át kapásból, sőt nem memorizálta rögvest az egész ügyintézési procedúrát, ha nem volt elég gyors, már hívjuk is a következő várakozót és egyébként is menjen kifele, ha fel akarja venni a telefont, miközben egy órát várakozik egy papírra.
Nem is csak az a kérdés, hogy „amint bárki kap akár egy portásfülkényi hatalmat”, azzal visszaél-e, még idáig sem kell elmennünk, egyszerűen, hogy mit tesz ez az attitűdjével. Persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, többször is volt már szerencsém nagyon kedves, készséges emberhez egy kormányablakban és természetesen vegyesboltban is találkoztam már nagyon bunkó eladóval.
Ez esetben mondjuk legközelebb nem megyek oda, a hivatalnál ez nehezebben megoldható. Ezt a nagy cégek tudják is és ha huszonéves diákmunkásokat be is ültetnek mondjuk ügyfélszolgálatozni, az oktatás legelején a fejükbe verik, hogy te a telefonban az egész céget képviseled. Az egy kérdés számomra, hogy az állam mennyire várja el a hatóságaitól és hivatalaitól az emberek tiszteletét. Az viszont nem kérdés, hogy — bár ez túl gyakran igaz a magáncégekre is — ebben semennyire nem jár elől jó példával.
Nyilván a politikai vezetők attitűdje nincs egy az egyben hatással a különböző hivatalokra, vagy legalábbis biztos nem azonos mértékben – én azért mondjuk a rendőrségre és a bíróságokra úgy gondolok, mint a hatalomtól többnyire független entitásokra.
Ám elég hiteltelen lenne, ha mondjuk Gulyás miniszter a kormányinfón azt mondaná, hogy elvárják a tisztelettudó atittűdöt a hatóságoktól és a hivataloktól az állampolgárok felé.
Elvégre a kormányinfó asszimetriája, a szelektíven beengedett, olykor fel nem szólított újságírók, a gyakran hetykén odavetett fél mondatos „válaszok”, a kérdések szándékos meg nem értése, Orbán évente egyszeri kiállása, majd ugyanezeknek az egymondatos válaszoknak az eljátszása mind egyfajta szimbóluma ugyanennek az állami, hivatali arroganciának.
Bár ezt igyekeznek úgy beállítani, mintha egyes lapokkal és újságírókkal lenne bajuk, valójában aki a médiával bunkó, az a nézőkkel, olvasókkal és a nyilvánossággal szemben érzéketlen. De itt se szűkítsük le a képet a kormányinfóra, az összes kamutelefonálás, a válaszok helyett visszaküldött bullshitek, a nem jogilag tökéletesen pontos megfogalmazások szándékos meg nem értése ugyanebbe a mintába illik. És akkor abba még bele sem mentünk, hogy az államhatalom félhivatalos megmondóemberei hogyan dörgölik a pórnép képébe, hogy a mi pénzünkön mennyivel jobban élnek nálunk.
Fontos tehát, hogy a rendőrség vagy mondjuk a különböző hivatalok ügyfélszolgálatai saját hatáskörben eljussanak odáig, hogy tisztelettudó módon kommunikáljanak velünk, de hogy ez a fajta lekezelő stílus ne termelődjön újra folyamatosan, az nagyban függ a mindenkori kormány stílusától és az általuk nagyban befolyásolt politikai kultúrától. Talán rájuk is ösztönzőleg hat a konkurencia közelsége, bár ugye az állami vezetés számára az főszabály szerint csak négyévente jöhet el, míg a kisboltnál minden egyes alkalommal ott van, amikor lemész tejért.