Dúró Dóra is lehet kvótanő. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam
A kvótázás önbecsapás, hiszen a nemi esélyegyenlőtlenségeknek rengeteg oka van, amelyeket nyilván nem kezel az egyenlőség elbábozása.
Kezdjük azzal – miután nyilvánosan is csesztettem őket azzal, hogy végre tegyék le valahova a garast –, hogy örömteli, hogy a Momentum végre kimondta magáról, hogy liberális. Ennek a liberalizmusnak egy nagyon jó megnyilvánulása a részükről, amikor ellenzik azt az agybajt, hogy — az egyszeri fogyasztónak biztosan nem kedvező módon — előre tiltsuk be az idehaza még kábé nem is létező műhúst, mert ellenkező esetben nyomban összeomlik a magyar kultúra. Ahogyan az is, hogy legyen népszavazás eutanázia-ügyben, miután a hazai politikai élettől igen szokatlan módon Karsai Dániel vallomással egybekötött strasbourgi beadványa egy kifejezetten értelmes diskurzust indított el az ügyben.
Ám a klasszik nyugati ballib-vonal is felsejlik az olyasmiben, mint a párton belül bevezetett nemi kvóta. A pártban — a női tagsági arányukhoz igazítva — 30 százaléknak kell az éppen kisebbségben lévő nem – most a nők – arányának lennie a pozíciók betöltésekor és a pártlistán két azonos nemű jelöltet egy ellentétes neműnek kell követnie. Persze egy párt úgy szervezi meg magát és a belső életét, ahogy akarja, ha természetesen csak egy jelölt van, akkor abból „választanak” és az is szívük joga, ha csak a 183 centi magas és S-betűvel kezdődő nevű emberek indulhatnak elnökségi tagságért. A küldöttgyűlésük pedig „nagy többséggel” elfogadta a kvótát, ő dolguk. Nekünk, akik nem vagyunk a párt tagjai, ez csak annyiban érdekes, hogy bármilyen hatalmi pozícióból esetleg később ki szeretnék-e azt terjeszteni állami vagy önkormányzati intézményekre is. Ezt majd érdemes lesz megkérdezni tőlük valamilyen műsorban vagy újságcikkben.
Mindenesetre magát a női – vagy ahogyan ők eufemisztikusan megfogalmazták, az éppen kisebbségben lévő nemhez kapcsolódó – kvótázást nyilván nem a Momentum találta ki a semmiből, érdemes tehát vele elvi síkon foglalkozni. (A megfogalmazás annyiból indokolt, ha következetesek akarunk lenni, hogy sok egyetemi karon lassan férfikvótát lehetne bevezetni.) „Kormányon és ellenzékben igenis elkelne még sokkal-sokkal több Dobrev Klára, Varga Judit, Dúró Dóra, Tüttő Kata és Ferencz Orsolya” – fogalmazott a liberális coming outot szintén régóta váró Ceglédi Zoltán, aki jó ötletnek tartja az egészet, mégis úgy érzem, mintha jórészt épp ellenérveket sorolt volna fel vele szemben.
Legalábbis én személyesen általában Dúró Dórával szoktam érvelni a nemi kvóta intézménye ellen. Ugyanis általában olyasmi az érvrendszer, hogy a nők jobban átlátják más nők problémáit, jobban tudják őket képviselni, tenni az emancipációs politikákért és így tovább. Dúró Dóra nő, tehát mondjuk egy magyar parlamenti nemi kvótából egy mandátumot vele egészen lazán ki lehetne pipálni.
És tényleg előrébb van a nők esélyegyenlőségének ügye az általa képviselt politikával?
Ebben az esetben felmerül, hogy persze vannak azért szempontok, amelyek felülírhatják a nemi kvótát. Szerintem is, mégpedig úgy az összes.
Ugyanis, amikor politikusok közül kell választani, hogy melyikük képviseljen engem, kevés dolog hagy jobban hidegen, mint hogy az illetőnek mik az elsődleges és másodlagos nemi jellegei és hányassal kezdődik a személyi száma.
A közvetlenül érzékelt problémákat elvileg érteni lehetne, de mint a mellékelt példa illusztrálja, azokból is ki lehet hozni kevéssé az emancipációt segítő irányt.
Arról nem is beszélve, hogy ha minden politikusnak személyesen kell átélnie valamilyen problémát ahhoz, hogy felismerje annak a súlyát, akkor nagyon nagy baj van az egész képviseleti demokráciával. Elvileg ezt szolgálnák az úgynevezett társadalmi egyeztetések a társadalom úgynevezett önszerveződő erőivel, lásd még: civil szféra, szakszervezetek, na meg persze a párttagság.
Azt most hagyjuk is, hogy a női politikusak empatikusabbak és hasonlók, mert ha valaki hasonló blőd általánosításokat a férfiak irányába tenne, mondjuk azt mondva, hogy azért pénzügyminiszternek mégis csak egy férfit válasszunk, mert a férfiak értenek a pénzhez, teljes joggal tartaná őt mindenki bugyuta szexistának. Ha kérhetem, ezt a végletes valóságleegyszerűsítést ne végezzük el az ellenkező irányba se! Bizonyos nemi különbségek és jellemzők összehasonlítására még lehetnek is tanulmányok, kutatások, ám azok csupán azt tudják megmutatni, hogy általában melyik nemre jellemző valami gyakrabban. Egy politikus kvalitásait pedig célszerűbb megkísérelni személy szerint felmérni, mint a populáció átlagából következtetni rá. (Amúgy alapvetően azért érdemes óvatosnak lenni az ilyen jellegű általánosításokkal, mert jellemzően az ember személyes tapasztalataiból indulnak ki, amik persze fontosak, de aligha táplálkoznak többől pár száz emberrel való interakciónál.)
Persze nyilván egy párt belső működésénél egy szűkebb merítésből lehet válogatni, Dúró Dóra pedig ebben nem szerepel. Vagyis a momentumosok mondhatják, hogy ha országos szinten egy női kvótát ki is lehet pipálni bárkivel, náluk többnyire mindenki viszonylag hasonló értékrendet vall magáénak, közülük kell csak választani. Ahogyan összességében a cél is megsüvegelendő. Régóta kellemetlenül érzem magam attól, hogy például azokban a közéleti műsorokban, ahová időnként meghívnak, sokkal kevesebb női résztvevő szerepel. Hogy ennek milyen sokféle oka lehet, azt a Partizán tavaly elég alaposan levezette. Ám épp ez a gond.
A szerteágazó okokat aligha kezeli varázsütésre, hogy betesznek olyan embereket az elnökségbe vagy a listára, akikről, ha esetleg nem volt annyira egyértelmű, hogy ott lesznek, az isten se fogja lemosni a kvótanő címkét.
Ráadásul akiknek a neve felmerül pártpozícióknál, azok jellemzően egyébként sem azok, akik mondjuk annyi láthatatlan munkát végeznek el otthon, hogy nem marad idejük-energiájuk politizálni. Vagy akiket például a szexista hozzáállás – lásd: a férje mit szólt hozzá? – tántorít el, azokat kvótával sem lehet betolni, hiszen vélhetően nem is vállalnák el. Azok, akik odáig eljutnak, hogy a nevük egyáltalán felmerüljön, de többnyire azok, akik egyáltalán egy pártnak aktív tagjai, jellemzően a nemi akadályok oroszlánrészét már leküzdötték. Ráadásul úgy vélem, a Momentum különböző pozícióiba — vagy éppen a gyakran szintén kvótázó nyugat-európai nagyvállalatok felső vezetésébe — jellemzően egyébként sem a különböző egyenlőtlenségeknek leginkább kiszolgáltatott, legszegényebb rétegek pályáznak.
És egy apróságot még ne felejtsünk el: egy pártnak minél kisebb támogatottsága, annál rövidebb az a része a listának, amelynek valóban tétje van. Márpedig várhatóan a Momentumnak továbbra is két képviselője lesz az Európai Parlamentben, vélelmezhetően a benn ülő két nő. Így az EP-be ténylegesen kijutó politikusaik nemi arányára vajmi kevés hatással lesz, ha a harmadik, kevéssé befutónak tűnő helyükre férfi kerül.
Tudtommal az egész kvótázás mögött van egy olyan elgondolás is világszerte, hogy az csak addig kell, amíg a dolgok nem változnak meg annyira, hogy már ne legyen rá szükség. De nem igazán látom, a nemi szakadékok betömését hogyan segítené elő, ha elbábozzuk, hogy azok nem is léteznek. A Momentum is él ezzel az érvvel, szerintük „a kvóta magában már garantálja, hogy több nő fog jelentkezni, és beindít egy öngerjesztő folyamatot”. Mint írják: „Ha több a nő egy pártban és több nő kerül pozícióba, akkor ez lelkesíteni fogja a többi nőt is, és egy idő után a kvóta kivezethető, mert beáll a természetes egyensúly a nemek között.” Ezek szerint vannak nők a pártban, akik eddig azért nem jelentkeztek tisztségekre, mert féltek, hogy nem tudnak saját jogon bekerülni nemi alapú pozitív diszkrimináció nélkül?
Hiszen ne feledjük, hogy minden nemi vagy éppen származáson alapuló kvóta azt jelenti, hogy olyan emberek kerülnek pozícióba, akik egyébként nem kerültek volna.
Esetleg vannak olyan női momentumosok, akik azért nem pályáztak meg egy-egy pozíciót vagy azért nem jelentkeztek párttagnak, mert kevesellték a nők számát a vezetők között? Fura gondolkodás ez, lévén, hogy elvileg olyan emberekről van szó, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak, itt különösen nem értem, mi jelentősége van a nemiségnek.
A cél nyilván az lenne, hogy az arra szellemileg és erkölcsileg is alkalmas emberek kivehessék a részüket a politika alakításából, akár egy párt jelöltjeként és ebben ne jelentsen hátrányt, hogy milyen a nemük, származásuk és más, itt nagyjából irreleváns tulajdonságuk. Ennek kialakítása rengeteg kemény munka, amit, ha sikerül elvégezni majd egyszer, akkor kvóta nélkül is lesz elég nő a Momentum elnökségében, ha nem sikerül, akkor pedig tényleg csak mesterséges önbecsapás az egész.
Mindenesetre egy ilyen cuki avokádós szendvics keretében a végén azt még pozitívumként azért el kell mondanom róluk, hogy a párt alapítványa női politikusképzőt is tart már egy ideje. Szerintem ez sokkal jobb irány, mint az elbábozott egyenlőség, őszintén remélem, hogy liberalizmus alatt inkább ezt az arcukat mutatják majd a jövőben, mert szerintem inkább abban van potenciál.