Csendes üzemmód – töprengések mobilügyben
Kezeli-e a függőséget, ha napközben elveszik a telefont?
Ha a kormány szerint a jogalkotás szándékával ellentétes kihasználni az iskolai mobilkorlátozásról szóló rendeletnek azt a kvázi kiskapuját, hogy a használatot az igazgató vagy a pedagógus akár az egész tanévre engedélyezheti, akkor nem így kellett volna megírni a rendeletet. De ha ezt a joggal való visszaélésnek is tekintik, akkor is durva túlkapás egy ilyen után rögtön leváltani a posztjáról egy igazgatót.
Előfordul, hogy egy újságíró pontatlan címet ad egy cikknek, de nonszensz, hogy egy úgynevezett demokráciában ettől függ egy igazgatói munkakör. De még egy valamennyire komolyan vehető autoriter állami vezetés döntéseit sem az általuk elvileg megvetett „dollármédia” cikkei határozzák meg. A nehezen betartathatóan szigorú törvények rengeteg kiskapun keresztüli, csendben történő összekacsintós megkerülése pedig végképp nem egy uniós ország normája kéne legyen.
Innentől inkább kérdéseim vannak. Kezeli-e a függőséget, ha napközben elveszik a telefont? Nem inkább még erőteljesebben fognak rászabadulni a diákok a telefonjukra este, amikor ugye házit kéne írni, ha otthon nem kapnak olyan kulturális mintát, ami eddig is megóvta volna őket a függőségtől? A tényleges függőséget aligha az azonnali elvétel szokta megoldani.
Nem kell kokainistákra gondolni rögtön: fogyni is nehéz, ha a nutellás kalácsról átmenet nélkül rögtön a Korpovit-kekszre akarsz átállni.
Vajon elég érv-e arra, hogy a szünetben is elvegyék, hogy reméljük, hogy így többet fognak szocializálódni a diákok? Mi lesz azzal, aki szociálisan szorong, de online van olyan, akivel szívesen tartja a kapcsolatot? Mennyire fog a bürokráciába fulladni, ha valakim kórházban van és vele kell napközben beszélnem, többször? Mennyire lesz könnyen lepapírozható, ha órán használni fogják? Nem kellett volna beletenni valamilyen életkori differenciálást a jogszabályba?
A Substackemet ingyen, paywall nélkül olvashatod, de ha esetleg tetszik, meghívhatsz pár jó búzasörre.
A cyberbullyingnek azt a formáját, amikor kínos képeket készítenek diákokról, megelőzi a tiltás és ez jó. De ha ez érv, akkor elég sok mindent el kéne venni elég sokaktól, amivel vissza lehetne élni. Azt se felejtsük el, hogy mindez egy olyan intézményben történik, ahová kötelező bejárni.
Elvi szinten jó-e, ha minden telefonon végzett tevékenységet egy kalap alá veszünk?
Öt éve írtam arról, hogy telefonfüggő vagyok, de nem abban az értelemben, hogy elvonási tüneteim vannak a mobilom nélkül, hanem mert a jegyvásárlástól a navigációig minden abba lett belesűrítve.
Biztosan lesz, aki jobban odafigyel az órákra, ha nincs ott ez a figyelemelterelés. De vajon nem lesz ott ezer másik? Mondjuk a Metropol sudokuja? Nem hiszem, hogy elég szemellenzőt rakni a diákokra, ha közben sokszor még mindig nem tudnak választ kapni arra, mit miért kell tanulni és bizonyos esetekben azért, mert nehéz is erre jó érveket felhozni. És vajon milyen szintig kezelhetők tiltásokkal mély pszichés problémák, amik nem mellesleg minden korosztályt érintenek?
Olyan akut helyzetkezelésre, hogy az órát ne zavarják TikTok-videók zenéi, persze, jó lesz. És ha valaki kapott annyi induló érzelmi intelligenciát és szociális készségcsomagot otthonról, hogy amúgy tudna szocializálódni, azon segíthet, ha belölik a társai közé, hogy csak azért is barátkozzon. De aki nem, annak valószínűleg ennél több kell.
Például hogy az osztályfőnökök vegyék észre, hogy az antiszoc diákoknak jó eséllyel káoszos a családja. Például hogy legyen iskolapszichológus és ne négy gimnázium között ingázzon. Például hogy a társadalom organikusan szerveződő kulturális szövetei adjanak annyi érzelmi és szociális muníciót a szülőknek, hogy ne azt lássa rajtuk a gyerek, hogy miközben kioktatják, hogy ő egész nap a telefonján lóg, jórészt ők is a laptopjaikkal töltik az estéiket.
Közhely, de mondhat bárki bármit a gyerekének, ha a gyakorlati példa mást mutat.
Oké, erre már mondhatjátok, hogy whataboutism, mint hogy ha már adsz egy csokor virágot a párodnak nőnapra, miért nem oldod meg rögtön a nők összes problémáját. De a különböző tiltásokat, rendpárti intézkedéseket általában nagy csodavárás övezi, ami gyakran tud túlzó lenni. Persze ez a jogalkotás is szokás szerint NER-esre sikeredett, ezzel együtt az igazgató menesztése a fókusz egy részét el is vitte magáról az eredeti kérdésről. A mostani intézkedés mindenesetre egy kísérletet indít el, érdemes majd figyelemmel követni, mi lesz a hatása. Főleg, ha nem csak önmagában ettől várunk hatást.
A szöveg bizonyos pontjait a múlt pénteki, a témában tartott vitaklubunkon elhangzott gondolatok inspirálták. Akit érdekel egy ingyenes, moderált, de nem formális vitaklub Budapesten, csatlakozzon a csoportunkhoz!
A témáról napok óta az A nevem Earl-epizód jár a fejemben, amikor egy halott csávónak akarnak búcsúztatót szervezni, de rájönnek, hogy kb senki sem ismerte őt a városban. Aztán megnyitják a gépét, és kiderül, hogy az elhunytnak valami hihetetlen pezsgő és értelmes online élete volt vitafórumokkal, romantikus vacsorákkal stb. Ha ez már 20 éve létező dolog volt, akkor most pláne az, és tényleg nem látszik, erre milyen választ ad a rendelet.
A Metropolos-sudokus példa pedig igazi touché, engem legalábbis sok reggeli egyetemi előadáson segített át anno :D